Ötven év után ismét az iskolapadban

 

 

 

Több, mit fél éves kitartó szervező munka után mi, a Zrínyi Ilona Gimnázium 1967-ben végzett 4./b. osztálya június 24-én tartottuk meg az ötven éves érettségi találkozónkat. Korábban már sikerült a 30 éves és a 40 éves találkozót is - kissé hiányos létszámmal - megtartani, de ez a jubileumi találkozó mindennél fontosabb volt!

Délelőtt 11 óra körül találkoztunk a gimnázium előtt. A gyülekezés során néhányan nem ismerték meg egymást, de hát volt olyan, hogy évtizedek óta nem találkoztak. Aki eljött, az örömmel és sok-sok szeretettel ölelte meg régen látott volt középiskolai osztálytársát. Sajnos mindenkin nyomott hagyott egy kissé az eltelt 50 év, de aki jelen volt, újra egy kicsit diák lett, ezáltal visszaloptunk a fiatal korunkból egy szeletet!

Bementünk a gimnáziumba és bemehettünk a volt osztálytermünkbe is. Na itt aztán kerestük a helyünket, némelyikünk számára szűk volt a hely, de mégis beültünk az iskolapadba és ment a tréfálkozás. "Emlékszel?".. Ez a szó hangzott el a legtöbbször, s bizony többen homályos szemekkel tekintettünk egymásra. De ismét diákok voltunk és ültünk a padban. Morauszky Pisti eljátszotta Sanyi Bácsi érkezését a terembe, osztatlan sikert aratva. Ezt követően a Torontóból az osztálytalálkozó kedvéért hazalátogató Kiss Kálmán érzelmileg gazdagon elszavalta Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versét, melyet megtapsoltunk, utána pedig törölgettük a szemeinket.

Ezután felmentünk az első emeletre, ahol megtekintettük - többek között - szeretett osztályfőnökünkről, Horváth Sándor tanár úrról összeállított emlékvitrint, majd a gimnázium udvarán lévő emléktáblánál megemlékeztünk az elhunyt tanárainkról és osztálytársainkról.

Még a bejárat előtt készült néhány kép, majd autókba ülve a valamikori Erdei Kitérő közelében lévő Ózon Panzió étterme volt a menetcél. Itt az étterem teraszán fogyasztottunk egy kis sós süteményt, s mindenkinek jól esett néhány korty hideg ásványvíz, vagy üdítőital. Az étteremben gyönyörűen megterített asztalok mellett rendeltünk magunknak italokat, majd - mint a korábbi találkozók főszervezője - megnyitottam a találkozót. Ennek során beszámoltam röviden az előkészületekről, megköszönve a nekem segítséget nyújtók munkáját, majd egy perces néma felállással emlékeztünk meg a 2014-ben elhunyt osztályfőnökünkről, Horváth Sándor tanár úrról, valamint nyolc elhunyt osztálytársunkról.

Ezt követően lassan, komótosan (majdhogy nem "öregesen") megebédeltünk, a fogások között jókora szünetet tartva, alkalmat adva ez által az egyéni felszólalásra és a beszélgetésekre. Egry Kati és Szunyogh Magdi az osztálytársak nevében megköszönték a szervező munkámat és felkértek a következő találkozó szervezésére, amit én meghatódva vállaltam. A korábbi találkozóktól eltérően, nem volt kötelező beszámoló önmagunkról, mindenki azzal beszélgetett, akivel akart. Az ebéd végeztével készült néhány fénykép.

A későbbiek folyamán egyre többször került szóba, hogy sűrűbben kellene találkozni, így aztán megegyeztünk abban, hogy a kerek évfordulókon túl évente tartunk fakultatív alapon találkozót, melyre mindenki hoz egy kis harapni-, és kortyintani valót.

A beszélgetésekből nem kifogyva, de kissé elfáradva, este 6 körül néhányan elköszöntek, de végül a találkozót este 8-kor azzal a meggyőződéssel zártuk, hogy nagyon emberi, tartalmas, meghitt és vidám napot töltöttünk együtt.

A találkozón a 40 fős osztályból az alábbiak vettek részt:

Aranyosi Éva, Barta Zoltán, Béres Anna, Czirják Mária, Egry Katalin, Gombos István, Hernádi Mihály, Juhász Irén, Kiss Kálmán, Kollár Mária, Lábass Margit, Mester András (csak 16.00-kor érkezett), Mikula Katalin, Molnár Ibolya, Morauszky István, Páll Mária, Pápai András, Szabó Ilona, Szegedi Irén, Szunyogh Magdolna, Takács Mária, Török Ilona, Törzsök Attila.

Betegség és egyéb indok miatt nem volt ott:

Bede Klára, Blaner Antal, Hárskúti Judit, Huszák Mária, Lukács Anna, Molnár Magdolna, R.Tóth Mária, Tóth Tibor.

Sajnos, már soha nem lesznek jelen, csak az emlékük: Bakó István, Boravek Mária, Cserpák Anna, Elek Ibolya, Gulyás Imre, Kardos István, Pálóczy Erzsébet, Peles András.

 

A találkozón résztvevők úgy döntöttek, hogy évente fogunk találkozni, ami természetesen a kerek évfordulók kivételével fakultatív lesz. Éppen ezért, abban is megegyeztünk, hogy az elérhetőségekben történő esetleges változásról értesítést kapok.

A találkozó során, valamint azt követően mindenki megkapta az egymás elérhetőségéről készült névjegyzéket, továbbá az elkészült képekből néhány darabot.

A visszajelzések szerint mindenki nagyon jól érezte magát, sok-sok öleléssel és könnycseppekkel, de azzal a reménnyel köszöntünk el egymástól, hogy tartjuk a kapcsolatot, s jövőre is találkozunk és megszervezzük az 55 éves találkozót is!

 

Budapest, 2017. július 31.

 

                                                                                  Gombos István