Jövőnk érdekében

A berekfürdői pályaorientációs alternatív osztálykirándulás programhétvégét megelőzően osztályfőnökünk meghívta egy volt diákját, Paróczai Anikót, aki egy számunkra rendkívül hasznos prezentációt adott elő a továbbtanulás témájában 2015 november 19-én

Ez az előadás azért tetszett mindnyájunknak, mert Anikó nagyon segítőkész és közvetlen volt velünk. Ráadásul a pályaorientáció jelenleg az egyik legaktuálisabb téma számunkra, különösképp így, a fakultációválasztás előtt. Anikó most a Debreceni Egyetemen  Gazdaságtudományi szakán tanul. Sokan szeretnének erre az egyetemre menni érettségit követően, ezért is volt olyan jó nyíltan beszélgetni vele. Nem mellesleg - részben a viszonylag kis korkülönbség miatt - nagyon bátran kérdeztünk tőle, ő pedig mindenre válaszolt, mindenben segített, és még saját tapasztalatait is megosztotta velünk.

A két óra nagyon gyorsan eltelt, mivel elég interaktív volt. El kellett döntenünk, hogy melyik szakirány lenne egy adott tanulónak a legmegfelelőbb, ismerve az ő erősségeit, családi és anyagi hátterét, valamint érdeklődési körét. Mivel az idő egyre csak telik, ezt a helyzetet nem árt már most a sajátunkéval párhuzamba állítani. A pályaorientáció alapja az önismeret, tehát a legfontosabb megismerni erősségeinket, és szem előtt tartani azt, hogy mi érdekel minket eléggé ahhoz, hogy egy életen át motiváltan és szívesen foglalkozzunk vele.

Ami engem a leginkább meglepett, az volt, hogy a problémák megoldásában az egész osztály részt vett, még olyanok is, akik egyébként nem kifejezetten aktívak minden órán. Azt hiszem, mindnyájunk nevében mondhatom, hogy hasznunkra vált ez az előadás.

Köszönet érte Paróczai Anikónak, és osztályfőnökünknek, Törkölyné Szabó Zsuzsanna tanárnőnek, hogy megszervezték nekünk ezt az előadást..

 

Kiss Ágota 10.C