Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nyírség Turizmusáért Egyesület és a Váci Mihály Kulturális Központ (VMKK) "LIKE" elnevezésű tehetségkutató versenyének döntőjét tartották tegnap a VMKK-ban.

400 indulóval vette kezdetét néhány héttel ezelőtt a LIKE tehetségkutató verseny. A selejtezőket követően a döntőbe már csak 80-an juthattak be (31 produkcióval), három kategóriában. Ők ismét bebizonyíthatták tehetségüket a zsűri - Kolláth Edit, Kalapos Tamás, Orémusz Maja, Gál Sándor, Tamás Attila, Csernák Tibor - előtt.

Közülük választották ki Nyíregyháza legjobbjait.

A rendezvény fővédnöke, dr. Kovács Ferenc polgármester a verseny helyszínén jelentette be: A helyezettek fellépési lehetőséget kapnak a VIDOR Fesztiválra, egyben pedig meghívást is egy közös, miskolctapolcai kirándulásra.

A győztesek összesen több százezer forint értékű utalványban részesültek.

Nagyon nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy a Vers és próza kategória első két helyén tanítványaink végeztek!

 

1. Kiss Eszter (Zrínyi Ilona Gimnázium, felkészítő: Varga Ildikó)
2. Ladács Fanni (Zrínyi Ilona Gimnázium, felkészítő: Varga Ildikó)
3. Nagy Dávid (Széchenyi István Szakközépiskola, felkészítő: Nagy Zsuka)

 

Kiegészítés:

Hársfalvi Fanni az "Ének és zene" kategóriában 3. helyezést ért el (felkészítője Kazár Ticiána, a Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti iskola tanára ).

Minden helyezettnek gratulálunk.

 

Képek a versenyről:

http://www.nyiregyhaza.hu/like-ki-mit-tud-vetelkedo-a-vmkk-ban-2015-04-08